A múlt héten Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár jelenlétében ünnepelték a bécsi ENSZ-központ harmincéves fennállását. A ma számos ENSZ-szervezetnek otthont adó épületegyüttes létrehozását azonban sokáig viták övezték.
Nem önkormányzati biztost, hanem kormánybiztost jelöltetne a BKV-hoz az SZDSZ fővárosi frakciója - írja a Népszava.
Kitelepítették hétfőn a Belgrád egyik hídja alatt található gettó roma lakóit a szerb főváros hatóságai. A Beta szerb hírügynökség szerint a kitelepítés indoka, hogy újjá kell építeni egy nemzetközi utat.
A BKV menedzsmentjének mulasztásos felelősségét állapította meg a cég felügyelőbizottsága (fb) a prémiumok és jutalmak kiosztásában, közölte a főváros közlekedési vállalata hétfőn. Az fb határozatait tartalmazó közleményben olvasható, hogy a bizottság arra jutott: a 2003 után vizsgált időszakban a premizálás és a jutalmazás gyakorlata előnytelen volt a társaság számára.
Visszaveszi-e a magyar állam a Citadellát, vagy továbbra is magánvállalkozások húznak hasznot a jelentős turistaforgalmat bonyolító területből? A szövevényes ügy még azzal is zárulhat, hogy végül az állam fizet.
Átadták a Hollán Ernő utca Szent István körúti végét, amelyből május óta kertutcát varázsoltak. A munkák kezdetekor részletesen bemutattuk a terveket, és lelkesedtünk egy sort, hogy milyen nagyon jól néz ki az egész. Ezt továbbra is fenntartjuk, a tervek nagyon jók voltak; milyen kár, hogy nem azok valósultak meg, sőt; az utca teljesen más, mint amit a tervek mutattak! Sok a hiány, sok a kérdőjel, az Önkormányzati Hivatal azonban nem válaszolt kérdéseinkre (sokat sejtet sajnos viszont Bardóczi Sándor cikke).